2023.09.25.

Gyermekeket láttunk vendégül a Westendben, ötmillió forintot adtunk át a Gyermekétkeztetési Alapítványnak

A Westend a Gyermekétkeztetési Alapítvánnyal együttműködve nehéz körülmények között élő gyermekeket látott vendégül megújult ételudvarában, a Food&Friends-ben. Az eseményen átadtuk az alapítványnak azt az ötmillió forintos céges támogatást is, amit a megnyitást követő első héten történt vásárlások után ajánlott fel a bevásárlóközpont.  

A megújult Food&Friends by Westend július 22-én mutatkozott be a nagyközönségnek egy nagyszabású showműsor keretében. Ezzel a bevásárlóközpont megnyitása óta az eddigi legnagyobb beruházási projektünk zárult le. A Westend számára mindig is fontos volt a látogatók igényeinek magas színvonalú kiszolgálása, ezért az átalakítást egy fogyasztói kutatás előzte meg. Az igények részletes feltérképezése után született meg az új ételudvar koncepciója, amelyet a nemzetközi szinten is elismert Hello Wood csapata valósított meg. A közös tervezési munka során a látogatók elvárásai mellett olyan szempontokat is figyelembe vettünk, mint a tudatosság, a fenntarthatóság vagy a társadalmi és környezeti felelősségvállalás – vagyis mindazon értékeket, amik a teljes cégcsoportunk működés áthatják.

A társadalmi felelősségvállalás kiemelt figyelmet kapott a Food&Friends nyári megnyitóján is, amelyen kihelyezésre került a Gyermekétkeztetési Alapítvány adománygyűjtő terminálja. Az érintőképernyős felületen keresztül olyan hírességek hívták együttműködésre látogatóinkat, mint Gundel Takács Gábor, Tatár Csilla és a Margaret Island tagjai. A POS terminálon keresztül szeptember 22-ig lehetett támogatást küldeni, akár már 200 forintos összegtől.

Ezen felül a Westend közvetlenül is hozzájárult az alapítvány munkájához ötmillió forinttal, melyet a megnyitó utáni héten a food court-on vásárolt ételadagok után ajánlottunk fel.  Az összeget jelképező óriás csekket szeptember 13-án, a kampány záróeseményén adtuk át. Ez alkalomból ötven hátrányos helyzetű gyermeket látunk vendégül kísérőikkel együtt a megújult étkezőtérben, ahol éttermeink legjobb fogásait kóstolhatták meg. Ebéd után a gyerekeket egy mozizásra meghívtuk, sőt, megajándékoztuk őket egy iskolakezdő írószer csomaggal is.

A Gyermekétkeztetési Alapítvány visszajelzései alapján az összegyűlt összeg 1000 család számára biztosít tartósélelmiszer csomagokat, melyből az évvégi támogatást tervezik fedezni.

„A társadalmi felelősségvállalás minden projektünk kapcsán nagyon fontos, ezért amikor csak tehetjük, jó ügyek mellé állunk, és a hozzánk betérők számosságát kihasználva törekszünk arra, hogy kezdeményezéseinkbe a látogatóinkat is bevonjuk. A Food&Friends by Westend nyitókampánya során egyértelmű volt, hogy nem csak arra buzdítjuk vásárlóinkat, hogy próbálják ki az új ételudvarunkat, de felhívjuk a figyelmet azokra is, akiknek nincs lehetősége éttermeinkben étkezni, sőt, az otthon étkezés is jelentős anyagi terhet jelent. A Gyermekétkeztetési Alapítvánnyal cégcsoportunk már többször együttműködött, öröm volt számunkra, hogy újra közös célért dolgozhattunk” – mondta Csorba Eszter, a Westend marketingigazgatója.