2025.07.25.

Blue Colibri App: segítség a munkahelyi közösségépítéshez

Egy vállalat akkor hiteles, ha a kép, amit magáról a külvilágnak közvetít, megegyezik azzal, amit a munkatársak a vállalaton belül ismernek és megélnek. Ahhoz, hogy a külső és a belső összhangba kerüljön, egyfelől arra van szükség, hogy már maguk a célok is közösen formálódjanak, másfelől pedig arra, hogy a munkatársak közösségként, aktívan támogassák a vállalat küldetését.

Éppen ezért van nagy jelentősége a belső kommunikációnak, amely biztosítja a munkatársak elköteleződését a vállalati értékek iránt, átláthatóvá és nyomon követhetővé teszi a vállalati kommunikációt, elősegíti az információáramlást és a bizalmon alapuló munkahelyi légkör megteremtését.

Azt, hogy ezek mennyire fontos tényezők, nemzetközi kutatások is igazolják. A nemrégiben elkészített 2025 International Employee Communication Impact Study arra a mutat rá, hogy a rossz belső kommunikáció a nem kívánt mértékű fluktuáció egyik fő kiváltó oka: a felmérésükben megkérdezetett alkalmazottak kétharmada (68%) fontolgatja a szervezet elhagyását emiatt. Ezzel szemben, azon válaszadóknak a 76%-a, akik „kitűnőnek” írták le a belső kommunikációt, nagy valószínűséggel kitart jelenlegi munkaadója mellett. A belső kommunikáció, a tanulmány szerint, a termelékenységet, a dolgozók motiváltságát is befolyásolja, és kulcsszerepet játszik abban, hogy mennyire értik és teszik magukévá a munkatársak a közös vállalati célokat.

A Gránit Pólus Csoport egy olyan vállalati kultúra mellett kötelezte el magát, amely az őszinte és nyitott munkahelyi légkört támogatja és arra ösztönzi a munkatársakat, hogy vegyenek részt a vállalat jövőjének, arculatának formálásába. A vállalat három évvel ezelőtt döntött egy olyan modern, a fiatalabb generáció számára is vonzó belső kommunikációs megoldást mellett, amely a munkatársak bevonását, elkötelezettségének erősítését szolgálja.

A Blue Colibri által fejlesztett, majd közös munkával a vállalati sajátosságokra és arculatra formált Linky platform az elmúlt években bebizonyította, hogy képes hatékonyan megszólítani a munkatársakat, miközben lehetőséget ad a vélemények, visszajelzések megosztására is.  

A Linky ma a Gránit Pólus Csoport legfontosabb online belső kommunikációs platformja, ahol a kollégák gyorsan, jól követhető és átlátható érik el a legfrissebb vállalati híreket. Ezen a felületen jelennek meg rendszeresen a vállalat mindennapi életével kapcsolatos információk, képekkel illusztrált élménybeszámolók, CSR és közösségi eseményekről, kampányokról szóló tudnivalók, vezetői tájékoztatások. A platform lehetőséget ad a szavazásokra, posztolásra, elismerések és vélemények megosztására, események megszervezésére is. A munkatársak pedig folyamatosan figyelik, követik a felületen megjelenő híreket, reagálnak, szavaznak, posztolnak – aktív alakítói a platformon megjelenő tartalmaknak.

A Linky-n megjelenő tartalmak és az aktív felhasználók száma folyamatosan növekszik a megoldás bevezetése óta, de ami ennél is fontosabb, ezek megtekintése még meredekebben nő – az elmúlt évben megduplázódott – ami egyértelműen mutatja a Linky népszerűségét. A platform az elmúlt három évben egy olyan felületté vált a Gránit Pólus Csoport életében, amelynek használata nem kötelező rutinfeladatként él a kollégákban, hanem – egy kvázi céges közösségi médiaként – természetes módon beépült a mindennapokba, befolyással van a munka menetére, a szervezeten belüli információáramlásra, illetve arra, hogy milyen mértékben vesznek részt a munkatársak a vállalati kampányokban.

Szemerédi Dóra Diána, a Gránit Pólus Csoport ESG és Vállalati Kapcsolatokért Felelős Vezetője elmondta: „A Linky pontosan azokon a területeken erős, amelyek kulcsfontosságúak a munkatársak bevonása, az elkötelezettségük erősítése szempontjából. A folyamatos aktivitás és a pozitív visszajelzések pedig azt mutatják, hogy sikerült egy olyan platformot létrehozni, amely egyszerre támogatja a hatékony munkavégzést és a közösségépítést.”