Vezérigazgatói köszöntő A Gránit Pólus Csoport bemutatása Környezeti hatások összefoglalója (Environmental) Társadalmi értékteremtés (Social) Felelős vállalatirányítás (Governance) GRI indexek I. II. III. IV. V. VI. 6 Fenntarthatósági jelentés 2024 A Gránit Pólus Csoport fő tevékenységei, viszonya a fenntarthatósághoz, ESG stratégia A Gránit Pólus Csoport több mint három évtizede meghatározó szereplője a magyar ingatlanpiacnak. Története túlmutat egy vállalkozás fejlődésén. A vállalat működése Budapest – és sok szempontból az ország – megújulásával is összefonódik. A Társaság alapítójának, Demján Sándornak a víziója a kezdetektől messze túllépett a puszta építkezésen: mindig a jövőt, a közösséget és a gazdaság fejlődését tartotta szem előtt. A Gránit Pólus Csoport története GRI 2-6 A vállalat története már a nyolcvanas éveket megelőzően elkezdődött: Demján Sándor nevéhez fűződik az első hazai, modern, nyugat-európai mintára épült áruházlánc, amely forradalmi újítást hozott a hazai kiskereskedelemben. Később a bankszektorban is jelentős szerepet vállalt, majd a kilencvenes évektől minden figyelmét az ingatlanfejlesztésre összpontosította. A Gránit Pólus Csoport nevéhez fűződik több olyan projekt, amely mérföldkőnek számít Budapest városfejlődésében. Ilyen volt a főváros első A kategóriás irodaháza, a Bank Center, amely új sztenderdet állított fel a hazai irodapiacon. Ezt követte a Pólus Center, az ország egyik első regionális bevásárlóközpontja, majd 1999-ben a Westend City Center (ma Westend), amely többfunkciós komplexitásával és „város a városban” koncepciójával akkoriban egyedülálló volt a régióban. A Westend fejlesztése nemcsak kereskedelmi szempontból volt jelentős: a terület, ahol elhelyezkedik, a beruházás révén valódi városi központtá alakult. Az épületegyüttes többfunkciós kialakítása – bevásárlóközpont, irodaház, szálloda – úttörő módon ötvözte a városi élet különböző rétegeit, miközben hangsúlyt fektetett a zöldterületekre is. A Gránit Pólus Csoport nemcsak a kereskedelmi ingatlanok területén alkotott maradandót: Demján Sándor kulturális és társadalmi szerepvállalása is szerves része volt a Társaság küldetésének. A 2000-es évek elején megvalósított Művészetek Palotája nemcsak építészeti, hanem kulturális szempontból is kiemelkedő projektként vonult be a magyar köztudatba. A Gránit Pólus Csoport tevékenysége hamarosan túllépte az országhatárokat: Lengyelországban, Szlovákiában, Horvátországban és Romániában is jelentős beruházásokat indított, erősítve jelenlétét a közép-kelet-európai régióban.
RkJQdWJsaXNoZXIy MjIzNzg=