Vezérigazgatói köszöntő A Gránit Pólus Csoport bemutatása Környezeti hatások összefoglalója (Environmental) Társadalmi értékteremtés (Social) Felelős vállalatirányítás (Governance) GRI indexek I. II. III. IV. V. VI. 53 Fenntarthatósági jelentés 2024 A Gránit Pólus Csoport fő tevékenységei, viszonya a fenntarthatósághoz, ESG stratégia GRI 404-1-3 A Gránit Pólus Csoport számára kiemelten fontos, hogy munkatársai folyamatosan fejlődhessenek, és naprakész tudással rendelkezzenek a gyorsan változó szakmai környezetben. A képzések a szakmai felkészültség folyamatosságát biztosítják, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a vállalat vonzó munkahelyként jelenjen meg a munkaerőpiacon, támogatva ezzel a toborzást és a munkavállalók megtartását. A képzési stratégia alapja a szervezeti prioritások és az egyéni fejlesztési célok összehangolása. A tanulási lehetőségek minden munkatárs számára elérhetők, legyen szó belső vagy külső képzésekről. A dolgozók képzési igényeiket közvetlen vezetőjükön keresztül jelezhetik a HR felé. A programok között szerepel szakmai konferenciákon való részvétel, valamint egyéni és csoportos tréningek is. 2024-ben az egy főre jutó képzési órák száma 28,23 óra volt. A vállalat támogatja a karriertervezést és az egyéni fejlődési utak kialakítását. Az éves célkitűzések és teljesítményértékelések során a vezetők személyre szabott fejlesztési javaslatokat fogalmaznak meg, amelyek segítik a munkatársakat abban, hogy saját kompetenciáik tudatos építésébe kezdjenek. A belső tudásmegosztás is fontos szerepet játszik abban, hogy kollégáink a legteljesebb mértékben átlássák működési folyamatainkat. Mindshare programjaink során a különböző szakterületek mutatják be részletesen stratégiájukat, szerepüket a vállalat működésében, társosztályokkal való kapcsolódási pontjaikat, céljaikat és eredményeiket a teljes csapatnak. Inklúzív vállalati kultúránk része, hogy új belépők integrálását és szakmai fejlődését tapasztalt kollégák segítik, megosztva velük tudásukat, támogatva őket a beilleszkedésben, valamint a szakmai előrelépésben. A Gránit Pólus Csoport elkötelezett a lifelong learning, azaz az élethosszig tartó tanulás elve mellett. A vállalat ösztönzi a folyamatos fejlődést, az új ismeretek elsajátítását és az önálló tanulást. Ennek részeként a munkatársak hozzáférhetnek digitális tananyagokhoz, online kurzusokhoz, valamint lehetőségük van belső tudásmegosztó eseményeken való részvételre is. Kompetenciafejlesztés és tanulási lehetőségek Munkavállalói kategória Egy munkavállalóra jutó képzési órák száma 2024-ben Férfi munkavállaló 27,27 Női munkavállaló 28,53 fizikai munkavállaló 0 szellemi (vezető) munkavállaló 39,83 szellemi (nem vezető) munkavállaló 20,70 Szakmai és informatikai tudás fejlesztése (hard skills) A cél, hogy a munkatársak naprakész, iparágspecifikus tudással rendelkezzenek, és magas színvonalon lássák el feladataikat. 1 Készségfejlesztés (soft skills) A kommunikáció, problémamegoldás, időgazdálkodás, csapatmunka és konfliktuskezelés fejlesztése elengedhetetlen az eredményes együttműködéshez. 2 Angol nyelvi kompetenciák fejlesztése A nemzetközi kapcsolatok és a globális üzleti környezet miatt kiemelten fontos az angol nyelvtudás fejlesztése szóban és írásban. 3 Vezetői készségek fejlesztése A vezetők számára olyan tréningeket kínálunk, amelyek segítik őket csapataik hatékony irányításában, motiválásában és a stratégiai gondolkodásban. 4 A képzési rendszer négy fő területre fókuszál:
RkJQdWJsaXNoZXIy MjIzNzg=