Fenntarthatósági jelentés 2023

Fenntarthatósági jelentés 2023 Társadalmi értékteremtés (Social) IV. A Gránit Pólus Csoport bemutatása I. Felelős vállalatirányítás (Governance) V. ESG megközelítésünk II. Környezeti hatások összefoglalója (Environmental) III. GRI indexek VI. 49 Köszöntő / A jelentésről A munkatársak képzése két fontos szempontból is kiemelkedő jelentőségű: egyrészt elengedhetetlen ahhoz, hogy lépést tudjunk tartani a gyorsan változó világ által támasztott szakmai követelményekkel, másrészt pedig, hogy növeljük a munkahely vonzerejét a jelenlegi és leendő munkavállalók számára. Mindez kiemelten fontos mind a toborzás, mind pedig a dolgozók megtartása miatt. A képzésekhez való hozzáférés minden kolléga számára biztosított: képzési igényeiket a vezetőjük és a HR Igazgató felé jelezhetik, akik az igények és a fejlesztési területek összehangolásával állítják össze a képzési ütemtervet. Képzési programunk része dolgozóink szakmai konferenciákon való részvétele is. A vállalat és a közvetlen vezetők közös felelőssége és feladata a munkatársak kompetenciáinak fejlesztése, a felettesek saját tudásuk megosztásával, illetve egyénre szabott képzési javaslatok megfogalmazásával támogatják a fejlesztést az éves célkitűzések és értékelések keretében. A vállalati képzéseknek négy fókuszterülete van: KÉPZÉSEK GRI 404 - 1 - 3 1 Szakmai és informatikai tudás bővítése (hard skills): Ezek a képzések azokra a specifikus szakmai ismeretekre és technikákra összpontosítanak, amelyek biztosítják az adott iparági trendek követését és a tevékenységeinkhez tartozó munkakörök legmagasabb szintű ellátását. 3 Angol nyelvi fejlődés elősegítése: Az angol nyelvtudás elengedhetetlen a nemzetközi kapcsolatokban és a globalizált üzleti környezetben. Ezért olyan képzéseket kínálunk, amelyek segítenek munkatársainknak fejleszteni angol nyelvi készségeiket, szóban és írásban egyaránt. 2 Készségek fejlesztése (soft skills): Ezen a területen olyan általános készségek fejlesztésére összpontosítunk, amelyek nélkülözhetetlenek a sikeres együttműködéshez. Ide tartoznak a kommunikációs készségek, problémamegoldás, időmenedzsment, csapatmunka és konfliktuskezelés. Ezek kritikus fontosságúak mind az egyéni, mind pedig a csapat teljesítményének szempontjából. 4 Vezetői készségeket fejlesztő tréningek: támogatjuk az egyes szakterületek vezetőit abban, hogy hatékonyan irányítsák és motiválják csapataikat. A vezetői készségeket fejlesztő tréningek segítenek a kommunikáció javításában, az inspiráló vezetésben, a problémamegoldásban és a konfliktuskezelésben. Munkavállalói kategória Egy munkavállalóra jutó képzési órák száma 2023-ban férfi munkavállaló 30 női munkavállaló 32 fizikai munkavállaló 0 szellemi (vezető) munkavállaló 30 szellemi (nem vezető) munkavállaló 32

RkJQdWJsaXNoZXIy MjIzNzg=