Fenntarthatósági jelentés 2023 Társadalmi értékteremtés (Social) IV. A Gránit Pólus Csoport bemutatása I. Felelős vállalatirányítás (Governance) V. ESG megközelítésünk II. Környezeti hatások összefoglalója (Environmental) III. GRI indexek VI. 27 Köszöntő / A jelentésről A Gránit Pólus Csoport a lényegességi elemzése során a károsanyag kibocsátások csökkentését lényeges témaként azonosította, és ennek megfelelően ezt a területet kiemelten kezeli. A társaság az ingatlanportfoliójának üzemeltetése kapcsán zöld stratégiát vezetett be, melynek egyik kiemelkedő eredménye, hogy a teljes portfólióra vetített szén-dioxid-kibocsátása az elmúlt években folyamatosan, jelentősen csökkent és ennek további mértéke is előirányzásra került. A társaság a 2030-ra tervezett célkitűzés szempontjából bázisévként 2022-t állította be, azonban a korábbi zöld stratégia eredményeként előállt emisszió csökkenést is meg kívánja mutatni. Tekintettel arra, hogy a 2020-21-es évek fogyasztását jelentősen torzították a COVID19 alatti leállások, ezért erre vonatkozólag a 2019-es évre vetítve lehet érdemi összehasonlítást végezni. Jelentésünkben tehát a zöld stratégia alkalmazása/követése által elért eredményeinket a 2019-es bázisévhez viszonyítva, a 2030-ra kitűzött céljaink elérésben tett eredményeinket pedig a 2022-es bázisévhez mérve mutatjuk be. Gránit Pólus Csoport teljes ingatlanportfóliója tekintetében évente méri és nyomon követi karbonlábnyoma nagyságát, ehhez minősített tanácsadó segítségét veszi igénybe, és a GHG protokollnak megfelelően készíti el emissziós számításait. *A CO2-n túlmenően egyéb kibocsátások (ODS, NOx, SOx) nem kerültek kiszámításra alacsony relevanciájuk miatt. A Scope 1 körbe tartozó kibocsátás a gazdálkodóegység és annak tevékenységei által okozott, közvetlenül az ellenőrzött eszközökből származó kibocsátás (ezek a közvetlenül elégetett fosszilis tüzelőanyagokból származó kibocsátások, amelyek származhatnak a fűtéshez vagy a mozgó járművekhez használt tüzelőanyagok elégetéséből, a hűtőszekrények és légkondicionáló berendezések diffúz kibocsátásából, vagy az ipari folyamatokból eredő üvegházhatású gázokból). A Scope 2 kibocsátás a közüzemi szolgáltatótól vásárolt energiából származó közvetett ÜHG- kibocsátás. A legtöbb szervezet esetében a Scope 2 kibocsátás nagy része a vásárolt villamos energiából származik. A Scope 3 körbe tartozó kibocsátások a szervezethez kapcsolódó összes többi közvetett kibocsátást foglalják magukban, amelyek az értékláncon belül keletkeznek, mind az upstream, mind a downstream láncban. A Scope 3 körbe tartozó kibocsátások gyakran egy vállalkozás karbonlábnyomának több, mint 70%-át teszik ki. E kibocsátások többsége azonban túlmutat a szervezet ellenőrzési körén. A Scope 3 adatok a jelentésben kizárólag a bérleményekre (donwstream leased assets) vonatkoznak. *2022. bázisévhez viszonyítva. LÉGKÖRI KIBOCSÁTÁSOK GRI 3 -3, GRI 305 - 1-7 a szervezet saját tevékenységéből adódó közvetlen kibocsátások (tCO2e) a szervezet energiavásárlásából adódó közvetett kibocsátások (tCO2e) a szervezet értéklánca általi közvetett kibocsátások (tCO2e) Scope 1 Scope 2 Scope 3 CÉL: 20%-os kibocsátás csökkenés elérése 2030-ig*
RkJQdWJsaXNoZXIy MjIzNzg=