Fenntarthatósági jelentés 2023

Fenntarthatósági jelentés 2023

Fenntarthatósági jelentés 2023 Társadalmi értékteremtés (Social) IV. A Gránit Pólus Csoport bemutatása I. Felelős vállalatirányítás (Governance) V. ESG megközelítésünk II. Környezeti hatások összefoglalója (Environmental) III. GRI indexek VI. 2 Vezérigazgatói köszöntő A Gránit Pólus Csoport több, mint 30 éve tölt be meghatározó szerepet a magyar ingatlanpiacon, mely időszak alatt végig úttörőszerepet vállalt az innováció, a termékfejlesztés és a környezettudatosság terén. Ez többek között annak az ügyfélközpontú, piaci trendeket megelőző gondolkodásmódnak köszönhető, ami a vállalatvezetést mindig is jellemezte. Gazdasági szempontból a 2023-as év még mindig kihívásokkal teli időszak volt: a geopolitikai kockázatok hatására lelassult gazdaság és ingatlanpiac mellett a szabályozási környezet és a finanszírozók elvárásai is abba az irányba terelték az ingatlanszakembereket, hogy a klasszikus fejlesztési, vagyonkezelési, üzemeltetési feladatokon túl szélesebb spektrumon gondolkozzanak és olyan területekre is komoly erőforrásokat allokáljanak, mint a tudatos adatvagyon gazdálkodás, a mesterséges intelligencia, az energiahatékonyság és a fenntarthatóság. Ez utóbbi ma már a finanszírozásban, az ingatlanfejlesztéseknél, valamint a műszaki és kereskedelmi üzemeltetés esetében is követelmény, ezért alapjaiban formálja át az ingatlanszektort. A versenyképesség egyik legfontosabb alappillére az a rugalmasság, ami képessé teszi a szereplőket arra a szemléletváltásra amire szükség van a jövő megértéséhez és ahhoz, hogy újra fogalmazzuk az értékteremtéshez való hozzáállásunkat. Ebben a folyamatban az innováció, az új alternatívák feltárása és a fenntarthatóság vállalati működésbe való integrálása kiemelt jelentőségű. A Gránit Pólus Csoport a korábban lefektetett stratégiai fundamentumok alapján 2023-ban meghozta azokat az operatív döntéseket, melyek megalapozták ezt az átállási folyamatot, és garantálják a társaságot évtizedek óta jellemző stabilitást. Fontos számomra, hogy a 2023-as eredményeinket a Gránit Pólus Csoport második fenntarthatósági jelentésében is – amely egyben az első publikált fenntarthatósági jelentésünk – bemutathatjuk Önöknek. Fenntarthatósági jelentésünk az eredmények összefoglalásán túl azt hangsúlyozza, hogy mennyire összekapcsolódnak a környezeti, gazdasági és társadalmi folyamatok, mennyire fontos ezek egyensúlyban tartása, és a szűkös erőforrásokkal való kiegyensúlyozott gazdálkodás. Ezt szem előtt tartva folytattuk 2023-ban is ingatlanportfóliónk hosszútávú értéknövelését, melyben energiafogyasztásunk jelentős visszaszorításán és működési, üzemeltetési teljesítményünk folyamatos fejlesztésein túl, kiemelkedő előrelépés a hosszú távú zöldenergia szerződés megkötése is. A Gránit Pólus Csoport zászlóshajója, a Westend 2024-től kezdődően a villamosenergia-igényének döntő többségét ún. zöld forrásból fogja beszerezni, ami azt jelenti, hogy kizárólag környezetkímélő erőművektől vásárol közvetlenül energiát. Ez a társaság életében mérföldkőnek tekinthető, mellyel jelentős mértékű lépést teszünk a károsanyagkibocsátás azonnali csökkentésére. A Gránit Pólus Csoport kezelésében lévő ingatlanok, több évtizede a városi élet, és ezzel együtt a közösségi események fontos színterei: ikonikus helyszínek, melyek korosztályokon átívelő élményeket nyújtanak. Mi azon dolgozunk, hogy az ebben rejlő lehetőségeket folyamatosan aktiváljuk. Ennek fontos része a fiatalabb generációk megszólítása, megértése, bevonása a napi üzletmenetbe, hiszen mára nyilvánvaló, hogy a Z és az Alfa generációnak a társadalomban és a gazdaságban betöltött szerepe meghatározóvá vált, a hagyományos interakciós lehetőségek mellett elérésükre új, innovatív mechanizmusokat kell kialakítani. Ma már a fenntartható működést a jogszabályi környezet, az ellátási láncok, befektetők, hitelezők, s a fogyasztók részéről történő igény is erősíti. Mi ebben a felelősségen túl lehetőséget látunk a jövő alakítására, melyben együttműködésre hívjuk partnereinket is. Értékteremtésünk biztosítéka régi és új munkatársaink szaktudása, elkötelezettsége és valamennyi szakterület törekvése a legmagasabb szintű munkára, melynek eredménye portfóliónk állandó élvonalbeli státusza. Dolgozóinkat támogatjuk abban, hogy teljesítményük maximumát tudják nyújtani, gondoskodunk róla, hogy munkájuk elismerése, javadalmazása és a munkakörnyezetük kialakítása hozzájáruljon a kiegyensúlyozottságukhoz és eredményes munkavégzésükhöz. Fenntarthatósági jelentésünkben minden a fentiekkel kapcsolatos prioritásunkra és eredményünkre kitérünk, bemutatjuk a környezeti, társadalmi és vállalati értékeket összekapcsoló célkitűzéseinket, melyek tükrözik a Gránit Pólus Csoport elköteleződését egy olyan jövő megteremtésére, ahol a társadalmi és a természeti igények összehangolásával egy dinamikus, modern és fenntartható városi környezet valósul meg. TISZTELT OLVASÓ! Üdvözlettel, Ágházi Gyula Vezérigazgató GRI 2-22

TARTALOM I. III. V. VI. II. IV. A Gránit Pólus Csoport bemutatása 5 Környezeti hatások összefoglalója (Environmental) 25 Felelős vállalatirányítás (Governance) 61 GRI indexek 66 ESG megközelítésünk 16 Társadalmi értékteremtés (Social) 42 A jelentésről 4 Vezérigazgatói köszöntő 2 A Gránit Pólus Csoport története 6 A Gránit Pólus Csoport ma 7 A Gránit Pólus Csoport főbb vagyonelemei 8 Westend Bevásárlóközpont 8 Westend Irodaház 9 Crowne Plaza Budapest Hotel 10 Budapest Sportaréna 11 Sóház Irodaház 12 Pólus Irodaház 13 A Gránit Pólus Csoport fő tevékenységei 14 Főbb működési mutatók 15 Környezeti hatások 26 Légköri kibocsátások 27 Energiafelhasználás 35 Hulladékkezelés 36 Vízfelhasználás 37 Fenntartható közlekedés 38 Zöld mobilitási infrastruktúra 39 Biodiverzitás 40 A tulajdonosi és társaságirányítási struktúra 62 Az ESG helye a vállalatirányításban 63 Emberi jogok, üzleti etika, antikorrupció és összeférhetetlenség 64 Visszaélések bejelentése és kezelése, értékláncátvilágítás, felelős beszerzés, kockázatkezelés 65 A Gránit Pólus Csoport elköteleződése a fenntarthatóság mellett 17 Lényegességi elemzés – érintett felek 18 Lényegességi elemzés – Környezeti, társadalmi és vállalatirányítási hatások vizsgálata 19 A Gránit Pólus Csoport működési jellemzői és a lényeges témák bemutatása 20 A Gránit Pólus Csoport fenntarthatósági stratégiai célkitűzései 21 Stratégiai célkitűzéseink: Környezeti célok 22 Stratégiai célkitűzéseink: Társadalmi célok 23 Stratégiai célkitűzéseink: Vállalatirányítási célok 24 Társadalmi értékteremtési stratégiánk 43 Munkáltatói hitvallásunk 44 Munkatársak biztonsága és jólléte 45 Munkahelyi biztonság 45 Wellbeing 46 Fizikai és mentális egészségmegőrzés 47 Fizikai egészségmegőrzés támogatása, megelőzés 47 Mentális kiegyensúlyozottság 48 Képzések 49 Sokszínű munkakörnyezet 50 Férfi – női munkavállalói arányok 51 Dolgozók kor szerinti megoszlása 51 Vonzó munkahely, elégedettség, elköteleződés 52 Munkavállalók létszáma 53 Javadalmazás 54 Közösségi értékteremtés: tudásmegosztás, szemléletformálás, közösségi terek formálása 55 Társadalmi szerepvállalás (CSR) 58 Ügyfélegészség, biztonság 59 Iparági társulások, fenntarthatósági szervezeti tagságok 60 Fenntarthatósági jelentés 2023 3

Fenntarthatósági jelentés 2023 Társadalmi értékteremtés (Social) IV. A Gránit Pólus Csoport bemutatása I. Felelős vállalatirányítás (Governance) V. ESG megközelítésünk II. Környezeti hatások összefoglalója (Environmental) III. GRI indexek VI. 4 A jelentésről Működése során a Gránit Pólus Csoport mindig kiemelt figyelmet fordított az értékteremtésre. Ez a tevékenység sosem kizárólag a gazdasági területre összpontosított, viszont mára komoly lépéseket tettünk abba az irányba, hogy ezt az átfogó szemléletet, ami a környezeti és a társadalmi hatásokat is figyelembe veszi, stratégiai szinten is beépítsük a Társaság működésébe. Ennek az eredményeit szeretnénk bemutatni ezentúl minden évben fenntarthatósági jelentés formájában. E dokumentum az első közzétett fenntarthatósági jelentésünk, melyben a Gránit Pólus Csoport a 2023-as üzleti évre vonatkozó fenntarthatósági teljesítményét mutatjuk be. Riportunk a világ elismert jelentéstételi szabványa, a GRI (Global Reporting Initiative) alapján készült, ezáltal biztosítottuk, hogy jelentésünk összhangban legyen a hazai és nemzetközi elvárásokkal, s a legmagasabb minőségi standardeknek is megfeleljen. A JELENTÉSRŐL GRI 2 1-6 A jelentéstételi kör Cégstruktúráját tekintve a Gránit Pólus Csoport tagvállalatai két holdingcég alatt helyezkednek el, azaz két konszolidációs kört ölelnek fel. A tevékenységek nagy részben az első konszolidációs körbe tartozó GRANIT HOLDING VAGYONKEZELŐ KFT. alatt elhelyezkedő cégekben zajlanak, ezekhez köthető a munkavállalók döntő többsége és a portfólió optimalizálást követően megtartott főbb vagyonelemek: A jelentéstételi kör meghatározásánál két fő elvet vettünk figyelembe: A jelentés hatálya alá tartozó vállalatok (Végrehajtó Társaság és Irányított Társaságok): Aréna Catering Kft. Budapest Sportcsarnok Üzemeltető Kft. Gránit-Pólus Facility Management Kft. Gránit Pólus Management Zrt. Gránit-Pólus Központi Kft. II. Ütem Kft. Pécsi Shopping Center Kft. Pólus Holding Zrt. Pólus Irodaház Kft. West End Energiakereskedelmi Kft. Westend Ingatlanhasznosító és Üzemeltető Kft. West End Magyarország Zrt. West End Sóház Zrt. A jelentés hatálya alá tartozó vállalatokra Gránit Pólus Csoportként illetve Társaságként hivatkozunk. Westend Épületegyüttes Sóház Irodaház Pólus Irodaház Budapest Sportaréna A fentiek miatt e jelentés nem tartalmazza a másik konszolidációs alá tartozó vállalatok adatait. Ez utóbbiba az ingatlanok közül egyedül a Nemzeti Filharmónia Kft. alá tartozó, egyébként jelentősebb vagyoni elemet képviselő Művészetek Palotája tartozik, ugyanakkor a MÜPA beruházása és üzemeltetése egy klasszikus Public Private Partnership (PPP) keretében valósult meg, aminek következtében a Magyar Állam egyik költségvetési szervével kötött szerződés lefedi az üzemeltetés minden egyes területét és minőségét, amelyen a Gránit Pólus Csoport nem tud változtatásokat eszközölni, így a főbb vagyonelemek között és a jelentéstételi körben nem is jelenik meg. A KONSZOLIDÁCIÓS KÖR MEGKÖZELÍTÉST: A 2022-ben hatályba lépett vállalati fenntarthatósági jelentési irányelv (CSRD – EU 2022/2464) a jövőben integrált beszámolókészítési kötelezettség irányába tereli a nem pénzügyi adatszolgáltatást. A jelentéstételi kört elsősorban a Granit Holding Vagyonkezelő Kft. konszolidált pénzügyi beszámolójának konszolidációs körében szereplő entitások, illetve a tulajdonosi érdekeltségbe tartozó egyéb vállalatok határozták meg. A LÉNYEGESSÉGI MEGKÖZELÍTÉST: A kizárólag a szervezeti struktúra felépítéséhez szükséges épületet birtokló, illetve munkavállalót nem foglalkoztató holding társaságokra vonatkozóan a jelentés nem tartalmaz adatokat, mivel ezek fenntarthatósági hatások szempontjából nem bírnak jelentőséggel. A fenntarthatósági adatszolgáltatás alapját elsősorban azok az ingatlanok szolgáltatják amelyre a Gránit Pólus Csoport közvetlen hatással bír. 1 2 Jelentéstételi időszak 2023. 01. 01- 2023. 12. 31. Jelentéstételi ciklus éves Jelentéstételi szabvány GRI standard Jelentétel megjelenési formája online Külső független hitelesítés nem

Fenntarthatósági jelentés 2023 5 A GRÁNIT PÓLUS CSOPORT BEMUTATÁSA

Fenntarthatósági jelentés 2023 Társadalmi értékteremtés (Social) IV. A Gránit Pólus Csoport bemutatása I. Felelős vállalatirányítás (Governance) V. ESG megközelítésünk II. Környezeti hatások összefoglalója (Environmental) III. GRI indexek VI. 6 Köszöntő / A jelentésről A Gránit Pólus 30 éve jelent meg a magyar ingatlanpiacon és mindig az egyediségre való törekvés jellemezte működését. Demján Sándor, a Gránit Pólus Csoport alapítója kivételes vállalkozó volt, a magyar üzleti élet meghatározó alakja. „Elsőnek lenni” – mindig is ez vezérelte. Újító szellemiségének és a folyamatos innovációra való törekvésének köszönhetően sokat tett a magyar gazdasági élet és a kereskedelem fellendítéséért csakúgy, mint Budapest városképének formálásáért. Ambiciózus és sikeres pályafutását az ikonikus hazai projektek mellett számos külföldi beruházás is igazolja. Munkássága során fontos szerepet játszott a magyar gazdasági környezet megreformálásában. Az 1990-es évek közepétől főként ingatlanportfóliójára összpontosított: megalapította a Gránit Pólus Csoportot, amely Magyarország első regionális kereskedelmi ingatlanfejlesztő cége volt. 1995-ben megépítette a nagy sikerű Bank Centert, országunk első A-kategóriás irodaházát. Nevéhez fűződik, többek között hazánk első korszerű bevásárlóközpontjainak – a Pólus Centernek és a Westend bevásárlóközpontnak – kialakítása, valamint az első kulturális PPP (Private Paid Partnership) konstrukcióban megvalósult épület, a Művészetek Palotája kivitelezése. A kétezres évektől, a határt átlépve számos közép- és kelet-európai országban valósított meg kereskedelmi- és lakóingatlan-fejlesztéseket. Vállalkozási kezdeményezései mellett 2003-ban magánvagyonából, illetve a Vállalkozók Országos Szövetségének támogatásával (később más vállalatok, magánszemélyek is csatlakoztak) megalapította a Prima Primissima Díjat, amely a kultúra, a sport és az építészet terén kiemelkedő személyiségek munkásságát ismerte el. Nagyvonalú támogatói szerepvállalását személyesen is számos területen megteremtette a Demján Sándor Alapítványon keresztül. A hazai kultúra támogatása és a rászorulók megsegítése érdekében végzett önzetlen erőfeszítéseiért az Emberi Méltóságért Díjjal jutalmazták. 2013-ban, érdemei elismeréseként, Magyarország Kormánya a Magyar Érdemrend Nagykeresztjével tüntette ki. A GRÁNIT PÓLUS CSOPORT TÖRTÉNETE GRI 2-6 A Gránit Pólus mérföldkövei az ingatlanfejlesztésben: 1995: Bank Center Budapest fejlesztése. Magyarország első „A” kategóriás irodaháza. 1996: Pólus Center bevásárlóközpont megnyitása: Budapest első amerikai mintára épült bevásárlóközpontja, multiplex mozival és számos nemzetközi üzlettel. 1999: WestEnd City Center: Egyedülálló koncepció, mely nemcsak a régióban, hanem Európában is példaként szolgált. „Város a városban” elképzelés mentén épült, máig sikeres, szinte mindig teljes mértékben bérbe adott ház. Demján Sándor, különös hangsúlyt fektetett a közösségi terekre és egy méretében és esztétikájában páratlan tetőterasz kialakítására is. A beruházás megvalósításával egyedülálló módon egy új „városközpont” jött létre, amikor egyetlen épülettömbben három különböző funkció – egy hatalmas üzletközpont, három irodaház és egy szálloda – kapott helyet. A projekttel egy városrész rehabilitáció is bekövetkezett, hiszen Budapest legforgalmasabb közlekedési területén egy régi, rossz állapotú rakodó-pályaudvar tűnt el, és a helyére kiemelkedő színvonalú, modern és igényes épülettömb került. 2004: Átadásra került a Művészetek Palotája, amely nemcsak építészeti szempontból és a beépített elsőrangú hangtechnika, orgona, akusztika, fény- és színpadtechnika miatt különleges, hanem újfajta finanszírozási konstrukciót is alkalmazott, az ún. Public Private Partnership-et (PPP). A régióban a Gránit Pólus Csoport az elsők közt volt azon hazai ingatlanfejlesztők közül, amelyek a határon kívül terjeszkedtek: 2000: Pozsony – Polus City Center 2004: Lengyelország – Katowice – Silesia City Center 2007: Románia – Kolozsvár – Polus Center 2009: Lengyelország – Krakkó – Bonarka City Center 2010: Horvátország – Zágráb – Arena Centar 2013: Lengyelország – Poznań – Poznań City Center

Fenntarthatósági jelentés 2023 Társadalmi értékteremtés (Social) IV. A Gránit Pólus Csoport bemutatása I. Felelős vállalatirányítás (Governance) V. ESG megközelítésünk II. Környezeti hatások összefoglalója (Environmental) III. GRI indexek VI. 7 Köszöntő / A jelentésről A Gránit Pólus Csoport ma is Magyarország legnagyobb magántulajdonban lévő ingatlan- vagyonkezelő vállalkozása. A 2000-es évekbeli hazai és nemzetközi terjeszkedés után 2015-ben, a hazai piacra koncentráló portfólió-optimalizálást hajtottak végre a Csoportban. A tranzakció eredményeként a külföldi vagyonelemek teljessége, illetve a hazaiak egy része értékesítésre került. A Társaság fő tevékenysége az ingatlan-vagyonkezelés maradt, és ennek megfelelően továbbra is saját kezelésében tartotta legkülönlegesebb, ikonikus hazai épületeit, melyek ma is alapjaiban meghatározzák Budapest városképét. Egy nagyon erős ingatlanportfólióról beszélünk, mely látogatók millióinak kínál biztonságos és fenntartható életteret. A különböző funkciójú épületek, mint bevásárlóközpont, kulturális-, sport-, és szabadidőközpontok, szálloda és irodaházak, mind kiemelkedően fontos közösségteremtő helyszínek, melyek felejthetetlen élményeket biztosítanak látogatóiknak. A Gránit Pólus Csoport jelenlegi ingatlan vagyonelem állománya magába foglalja a Westend épületegyüttest, mely egy három funkciós épület: bevásárlóközpont, szálloda és irodaház; a Budapest Sportarénát, a Pólus és a Sóház Irodaházakat, melyeket részletesebben bemutatunk a következő oldalakon, illetve amik e riport további részeiben is megjelennek. Az irodaházak és a Westend Bevásárlóközpont kezelése közvetlenül valósul meg, a Hotel Crowne Plaza esetében pedig közvetett módon történik az ingatlan üzemeltetés a West End Szállodaüzemeltető Kft-n és a menedzsment szolgáltatásokat és üzemeltetést végző IHG Csoporton keresztül. A bérbeadásból származó bevételeket a Gránit Pólus Csoport realizálja. Az állami tulajdonban lévő Budapest Sportaréna üzemeltetését szintén a Társaság részét képező tagvállalatok végzik (Budapest Sportcsarnok Üzemeltető Zrt. és Aréna Catering Kft). Változatos eseménymixen keresztül eseti bérbeadással biztosítják a ház kihasználtságának minél magasabb szinten tartását, továbbá megszervezik a rendezvények lebonyolításához szükséges teljes körű szolgáltatást. Mindezeken felül kiemelt prioritásként gondoskodnak az épület állagmegóvásáról, folyamatos fejlesztéséről. A Gránit Pólus Csoport bérleti díjat fizet a Magyar Államnak, ugyanakkor a működtetésből származó összes bevétel és költség a Társaságnál merül fel. Ahogy a jelentés bemutatásánál már ismertettük, a fenntarthatósági jelentéstételi körnek ugyan nem része, de a Csoport kezelésébe tartozik Magyarország legismertebb kulturális márkája és még mindig legmodernebb kulturális intézménye a Művészetek Palotája is. A MÜPA egyedülálló módon fogja össze a különböző művészeti ágakat, közönsége számára magas színvonalú, minőségi eseményeket nyújt. Tevékenysége nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a jövő nemzedékének fiataljai is egyre szélesebb körben váljanak tudatos kultúrafogyasztó felnőttekké, s minket nagy büszkeséggel tölt el, hogy egy ilyen jelentős kulturális intézmény életre keltésében és működtetésében a kezdetektől részt veszünk. A Gránit Pólus Csoport tevékenységének fő célja, hogy portfóliójának vagyonelemeit a legmagasabb színvonalon üzemeltesse szakmailag elkötelezett kollégáival. Ennek érdekében hozta létre a társaság alá besorolt leányvállalatait is, melyek tevékenysége mind ennek a célnak a megvalósulását biztosítják. Valljuk, hogy legfontosabb erőforrásunk a csapat: az az elhivatott és megbízható szakértő közösség, amely ötvözi a múltban felhalmozott tapasztalatokra épülő tudást a friss innovatív szemlélettel. A GRÁNIT PÓLUS CSOPORT MA GRI 2-6 4 BUDAPESTI LOKÁCIÓ 6 MAGAS PRESZTIZSŰ ÉPÜLET 103 000 m2 GLA 520 BÉRLŐ 114 DOLGOZÓ

Fenntarthatósági jelentés 2023 Társadalmi értékteremtés (Social) IV. A Gránit Pólus Csoport bemutatása I. Felelős vállalatirányítás (Governance) V. ESG megközelítésünk II. Környezeti hatások összefoglalója (Environmental) III. GRI indexek VI. 8 Köszöntő / A jelentésről A Westend Bevásárlóközpont a nagyközönség de a szakma szerint is Magyarország legemblematikusabb bevásárlóközpontja, amely átadása óta – azaz immár 25 éve - folyamatosan őrzi vezető pozícióját a hazai kiskereskedelmi szektorban. A Gránit Pólus Csoport portfólió zászlóshajójaként a Westend Bevásárlóközpont épületegyüttese egy több, mint 50 000 m2 bérbeadható területű bevásárlóközpontot egyesít egy 16 000 m2-en elhelyezkedő „A” kategóriás irodakomplexummal és a 4 csillagos superior Crowne Plaza Budapest Hotellel. A projekt új városrészt hozott létre Budapest szívében, szinte utolérhetetlen városi bevásárlási és szórakozási lehetőséget biztosítva. Egyedülálló vonzereje gyönyörűen gondozott, komoly értéket képező koros fákkal, bokrokkal, egyéb zöldekkel teli tetőkertje. A játszóteret, és minősített kültéri eszközparkkal rendelkező szabadtéri edzőteret is magába foglaló, a lakosság és a látogatók részére nyitott parkként funkcionáló terület kiegészíti a kereskedelmi felhasználást, és lehetővé tette, hogy a projekt a régió jelentős szabadidős központjává is fejlődjön. A bevásárlóközpont nem csak magyar, de európai viszonylatban is rendkívül sikeres, folyamatosan megújul a vásárlók, a piac és a kiskereskedők igényeinek megfelelően. Bár több mint 400 bérlemény található benne, üzletek, vendéglátóipari egységek, és szolgáltatások széles választékát kínálva, vonzereje túlmutat a kiskereskedelmi üzletek és a szórakozási lehetőségek mennyiségén: szakértő csapatok folyamatos munkájának és fejlesztéseinek köszönhetően kínálata a legfrissebb trendeket megelőzve a látogatók életmódjához igazodik: csúcskategóriás és a vásárlóközönség által rendkívül kedvelt márkák gondosan válogatott keveréke, egyedi szolgáltatások, és fenntarthatósági szempontból is jelentős, szemléletformáló aktivitások (pl. Restore - használruha gyűjtő pont, Workplace – közösségi irodatér) ös�- szességével várja látogatóit. A vásárlói élményhez hozzájárul az adatalapú tervezés, legkorszerűbb digitális fejlesztések (pl. Léna, a food court-on működő tálcaszedő- és takarító robot, ételrendelő kioszkjaink, Westend applikáció), és a bevásárlóközpontok között a legszélesebb körű mikromobilitási lehetőséget kínáló mobility center is. A közösségépítő szándékot és a fenntarthatósági szemléletet kiválóan szimbolizálja a jelentés évében megvalósult food court felújítás, ami a fenntarthatósági szempontok maximális figyelembevételével közel hulladékmentesen készült és igazi közösségi térként funkcionál. Variálható ültetési koncepciója révén 10%-kal megnövekedett ülőhelyei, különböző tematikájú zónái, és okoseszközei által kiválóan alkalmas üzleti ebédekhez, családi étkezésekhez, nagyobb baráti összejövetelekhez éppúgy, mint egy gyors kávézáshoz. A bevásárlóközpont akadálymentesen használható környezetben várja látogatóit: kerekesszékes, babakocsival közlekedő, idős, mozgásában korlátozott és kognitív zavarral elő személyek számára is könnyen bejárható, valamit hagyományos kialakítású és akadálymentes mosdó, illetve baba-mama szoba is rendelkezésre áll. Az épület közterületről közelíthető meg, 100 m-en belül tömegközlekedési lehetőségek, közösségi közlekedési megállók, és rövid idejű megállási lehetőség is található. Épületen belül, mélygarázsban akadálymentes parkoló is biztosított. A GRÁNIT PÓLUS CSOPORT FŐBB VAGYONELEMEI GRI 2 - 6 A Westend bevásárlóközpont 2023-ban 11-ik alkalommal nyerte el a Superbrands minősítést. Az emellett számos neves szakmai díjat – közöttük 2001-ben a FIABCI Prix d’Excellence Nagydíjat – elnyerő épület a megnyitás óta jelentős átalakuláson ment át, de folyamatosan változó és az új trendekhez mindig alkalmazkodó kínálatának és szolgáltatásainak köszönhetően mindvégig megőrizve státuszát mint Budapest egyik legnépszerűbb bevásárlóközpontja. Westend Bevásárlóközpont 52 000 m2 GLA 400 BÉRLŐ Díjak: PRIX D’EXCELLECE NAGYDÍJ Minősítések: SUPERBRANDS ACCESS 4 YOU

Fenntarthatósági jelentés 2023 Társadalmi értékteremtés (Social) IV. A Gránit Pólus Csoport bemutatása I. Felelős vállalatirányítás (Governance) V. ESG megközelítésünk II. Környezeti hatások összefoglalója (Environmental) III. GRI indexek VI. 9 Köszöntő / A jelentésről Az irodaház Budapest belvárosában, a Westend épületegyüttesben található. A környéken az elmúlt tíz év legjelentősebb irodaépület-fejlesztései valósultak meg, így az épület a város egyik legvirágzóbb üzleti negyedének szívében helyezkedik el. A megközelítés mind tömegközlekedéssel, mind más egyéb mikromobilitási eszközzel, mind autóval rendkívül praktikus. Az egyedien kialakított tornyokban 2-2 gyorslift, 24 órás recepció, concierge szolgáltatás, valamint a házon belüli karbantartószolgálat biztosítja a gördülékeny munkavégzést. Az épület központi elhelyezkedésnek köszönhetően az irodaház könnyedén megközelíthető tömegközlekedéssel de autóval is: kétszintes mélygarázs áll a bérlők rendelkezésre, a bevásárlóközpont parkolóháza pedig korlátlan parkolási lehetőséget nyújt az itt dolgozók és vendégeik részére. Az irodák korszerű műszaki követelmények szerint és a bérlői igényeknek megfelelően kerültek kialakításra, maga az irodaház pedig olyan exkluzív adottságokkal rendelkezik, mint a hatalmas zöld tetőkert, korlátlan parkolóhelyek és nem utolsó sorban a Crowne Plaza Hotel és Westend nyújtotta szolgáltatások. Az irodahelységek természetes fénnyel rendelkeznek, világosak, és egyes részek a Westend csendes, belső zöld tetőkertjére néznek. Az ügyintézés, az üzleti ebédek és a munkaidő utáni bevásárlás is gyorsan és kényelmesen beépíthető a napi ütemtervbe. Westend Irodaház A Westend Irodaház a meglévő ingatlanokra vonatkozó BREEAM In-use zöld épületminősítéssel, illetve Access4you akadálymentes épületminősítéssel is rendelkezik. 16 000 m2 GLA 20 BÉRLŐ Minősítések: BREEAM IN USE Asset performance: Very Good Occupier management: Excellent ACCESS 4 YOU

Fenntarthatósági jelentés 2023 Társadalmi értékteremtés (Social) IV. A Gránit Pólus Csoport bemutatása I. Felelős vállalatirányítás (Governance) V. ESG megközelítésünk II. Környezeti hatások összefoglalója (Environmental) III. GRI indexek VI. 10 Köszöntő / A jelentésről Szintén a Westendben található a gyönyörű Crowne Plaza Budapest Hotel, mellyel kapcsolatosan közvetett módon történik az ingatlan üzemeltetés a West End Szállodaüzemeltető Kft-n és a menedzsment szolgáltatásokat és üzemeltetést végző IHG InterContinental Szállodacsoporton keresztül. Az IHG InterContinental Szállodacsoporthoz tartozó 4* Superior hotel Magyarország első Crowne Plaza szállodája, mely a Westend épületegyüttesében található korábbi szálloda teljes felújítását követően 2022 nyarától fogadja a vendégeket. A friss koncepcióval és megjelenéssel kialakított, kiváló elhelyezkedésű hotel elsősorban az üzleti szférából érkező látogatók igényeit szolgálja ki: 230 szobával, 400 fő befogadására alkalmas báltermével, 13 jól felszerelt konferenciatermével, edzőtermével, változatos éttermi egységeivel, és munkavégzésre is alkalmas közösségi tereivel minden elképzelést kielégít. A tárgyalók és rendezvénytermek szinte mindegyike természetes fénnyel rendelkezik. Üzleti ebédekhez kiváló helyszínt biztosít az ízletes menüket kínáló Axis bár, míg nagyobb létszám esetén a konferenciaszinten található Cult étterem vagy a tágas szabadtéri terasz várja a vendégeket. A hotel egyik különlegessége, hogy a szobákat és a közösségi tereket magyar képzőművészek alkotásai díszítik, mely jól tükrözi a Westend és a Gránit Pólus Csoport szellemiségét és támogató szerepét. A szálloda a Westend Magyarország Zrt. tulajdonát képezi és a Társasághoz tartozó Westend Szálloda Üzemeltető Kft. számára kerül bérbeadásra, amely üzemeltetői megállapodást kötött (management agreement) az IHG InterContinental Szállodacsoporttal a hotel üzemeltetésére. A szálloda Green Globe tanúsítványt kapott, és belsőépítészeti kialakításával pedig több építész-szakmai díjat is elnyert. Crowne Plaza Budapest Hotel **** 16 000 m2 GLA 4* Superior HOTEL Díjak: Muse Design Awards 2022 Gold Winner Minősítések: Green Globe Fenntarthatósági minősítés ACCESS 4 YOU

Fenntarthatósági jelentés 2023 Társadalmi értékteremtés (Social) IV. A Gránit Pólus Csoport bemutatása I. Felelős vállalatirányítás (Governance) V. ESG megközelítésünk II. Környezeti hatások összefoglalója (Environmental) III. GRI indexek VI. 11 Köszöntő / A jelentésről A Papp László Budapest Sportaréna Magyarország második legnagyobb rendezvénycsarnoka, melynek üzemeltetését a Gránit Pólus Csoport végzi. A Sportaréna a Budapest Sportcsarnok helyén épült fel 2003-ban, miután a Budapest Sportcsarnok 1999. decemberében egy sajnálatos tragédia következtében a tűz martalékává vált. A katasztrófa mélységesen megrendítette a közvéleményt. Magyarországon a BS volt az egyetlen olyan több ezer embert befogadni képes, fedett épület, amely nemcsak sportrendezvényeknek, hanem egyéb kulturális eseményeknek is otthont adott. Az épület szinte teljesen leégett, ezért a magyar lakosságban és politikusokban egyaránt megfogalmazódott az a szándék, hogy mihamarabb felépüljön egy új sportkomplexum. A Budapest Sportaréna építése 2001. június 30-án kezdődött el, s 2003. március 13-án nyitott meg. 2004. május 28-a óta viseli Papp László háromszoros magyar olimpiai bajnok ökölvívó, edző és sportvezető nevét. A jellegzetes kavics forma mellett az Aréna előtti, Magyarország legnagyobb gránitfelülete egyedülálló látványt ad a komplexumnak. Az éves szinten több mint 100 koncertnek, sporteseménynek, kulturális rendezvénynek és kiállításnak otthont adó létesítményt szezononként mintegy 6-900 000 fő látogatja. A ház kiváló technikai felszereltsége, a sokféleképp variálható színpadi elrendezés, a tapasztalt vezetés és személyzet együttesen garantálják a produkciók sikerét. A Budapest Sportaréna kisebb rendezvényekhez, akár céges összejövetelekhez, tréningekhez vagy partnerpartikhoz is kiváló helyszínt kínál – lehetőség van különtermek, páholyok vagy akár a Sky Bar bérlésére is. Budapest Sportaréna 11 500 m2 GLA 50 BÉRLŐ Évi 100+ RENDEZVÉNY Egyedi design: Multifunkcionális termek Bővíthető küzdőtér Minősítések: ACCESS 4 YOU

Fenntarthatósági jelentés 2023 Társadalmi értékteremtés (Social) IV. A Gránit Pólus Csoport bemutatása I. Felelős vállalatirányítás (Governance) V. ESG megközelítésünk II. Környezeti hatások összefoglalója (Environmental) III. GRI indexek VI. 12 Köszöntő / A jelentésről A Sóház Irodaház a Westend mellett, a Váci út, a belvárost Észak-Pesttel összekötő főútvonal és a Ferdinánd-híd sarkán található. A Sóház Irodaház a Margit hídhoz való közelsége, valamint a Váci úti folyosó előnyei miatt, amely szintén közvetlen összeköttetést biztosít az épülettel, nagy láthatóságot és könnyű megközelíthetőséget élvez mind a budai, mind a pesti oldalról. A Sóház a Magyar Királyi Államvasutak megbízásából épült 1914-16 között. Elnevezése tévesen ragadt rá a szomszédos telken akkoriban található sóraktár miatt. Az épület ma már műemléki védelem alatt áll, és a Gránit Pólus Csoport székházaként működik. A Sóház iroda ingatlana a West End Sóház Ingatlanhasznosító Zrt. tulajdonában van, amelynek üzemeltetését a Gránit Pólus Csoport végzi. Az irodabérlői kör is 93%-ban a tágabb értelemben vett cégcsoport része, a maradék 7% pedig a főtulajdonos könyvelését végző könyvelőiroda. Sóház Irodaház 3 000 m2 GLA Műemlék épület

Fenntarthatósági jelentés 2023 Társadalmi értékteremtés (Social) IV. A Gránit Pólus Csoport bemutatása I. Felelős vállalatirányítás (Governance) V. ESG megközelítésünk II. Környezeti hatások összefoglalója (Environmental) III. GRI indexek VI. 13 Köszöntő / A jelentésről Az irodaház a Pólus Center és a Pólus Hotel közvetlen szomszédságában találhat, a XV. kerület kiemelt részén. Az irodaház 4 szinten, 4 400 négyzetméteren terül el. A földszinten porta, bankfiókok, dohánybolt, és egyéb üzletek találhatók. Az irodaház előtt és közvetlen környezetében korlátlan ingyenes parkolás szolgálja a bérlők kényelmét. Az épület „B” kategóriás irodaház, 1968-ban modern minimalista stílusban épült és 2006-ban teljesen felújításra került. Az emeleti szintek középfolyosós rendszerű légkondicionált irodaszintek. Az első és második emeleten elegáns, nagyméretű központi tárgyaló / oktató terem / konferencia helyiség áll a Bérlőink rendelkezésére. Az épület teljes felújításon esett át, így rendkívül impozáns belsővel várja bérlőit. Pólus Irodaház 4 400 m2 GLA 50 BÉRLŐ

Fenntarthatósági jelentés 2023 Társadalmi értékteremtés (Social) IV. A Gránit Pólus Csoport bemutatása I. Felelős vállalatirányítás (Governance) V. ESG megközelítésünk II. Környezeti hatások összefoglalója (Environmental) III. GRI indexek VI. 14 Köszöntő / A jelentésről A GRÁNIT PÓLUS CSOPORT FŐ TEVÉKENYSÉGEI GRI 2-6 Vagyonkezelés Vagyonkezelési tevékenységünk kiterjed mind cégcsoportunk ingatlan vagyonának kezelésére, mind a külső felek által tulajdonolt ingatlanok gondozására is. Mindkét esetben az adott eszközzel kapcsolatos tulajdonosi elvárások teljes megértésével, a legmegfelelőbb ingatlankezelési és exit stratégia alkalmazásával maximalizáljuk a vagyon értékét. A fent említett vagyonkezelési tevékenységünket a kezdetektől fogva jellemzi a piaci trendeket megelőző gondolkodásmód, amibe folyamatosan integráltuk a fenntarthatósági szempontokat a hosszútávú értékteremtés érdekében. Felelősen gondolkodó vagyonkezelőként valljuk, hogy valódi érték akkor keletkezik, ha a pozitív hatások mind gazdasági, mind társadalmi és környezeti területen érvényesülnek. Ingatlan- bérbeadás Az ingatlan-bérbeadás alapvetően a Westend Bevásárlóközpontban, a Westend és Pólus Irodaházakban található négyfajta terület (üzlethelyiség, társasházi közös terület, parkolófelület illetve hirdetési felület), valamint a Budapest Sportaréna VIP páholyainak bérbeadását jelenti. A bérbeadási tevékenységünk célja nem csupán a kívánt kihasználtsági szint elérése: kiemelt figyelmet fordítunk a megfelelői bérlői mix összeállítására, mely garantálja a bérleti díjakból származó bevételek maximalizálását és fenntarthatóságát, ezáltal is hozzájárulva az eszközérték növekedéséhez. Ezt egy komplex folyamatként kezeljük, amely számos lépést foglal magában, az ingatlanok kiajánlásától a potenciális és meglévő bérlőkkel való kommunikáción át a bérleti szerződések megkötéséig. Összetett portfóliónkon a bérbeadási tevékenységet teljes spektrumon kezeljük, melybe beletartozik a vagyonvédelmi tanácsadás, lízingstratégia, bérleti szerződések előkészítése, bonyolítása, nyomon követése, bérlői kapcsolattartás, piacelemzés, és kereskedelmi, illetve jogi tanácsadás. Ingatlan üzemeltetés A Csoport ingatlanjainak üzemeltetését részben saját szakembereinkkel, részben megfelelő szakértelemmel bíró alvállalkozók bevonásával végezzük. Tevékenységünk a karbantartási, állagmegőrzési és felújítási munkán kívül, illetve a takarítási, hulladékkezelési, kertfenntartási és vagyonvédelmi feladatokon túl, közműszolgáltatási tevékenységeket is magában foglal. A villamos energia az ELMŰ Hálózati Kft.-vel megkötött hálózatcsatlakozási és hálózathasználati szerződés alapján érkezik a közcélú csatlakozási pontig, melyet magánvezetéken keresztül továbbítunk a Westend Bevásárlóközpont vételezőinek. Földgázszolgáltatási, ivóvízszolgáltatási, locsolási, vízhasználati és közműves szennyvízelvezetési szolgáltatási tevékenységeinkhez érvényes szolgáltatói szerződéssel rendelkezünk, melyek alapján e közüzemi szolgáltatásokat igénybe vesszük. A fenntarthatóságra való összpontosítás kiemelt szerepet kap az üzemeltetés területén is: folyamatosan fejlesztjük a meglévő rendszereinket, műszaki megoldásainkat az egyes épületek energiahatékonyságának növelése érdekében, keressük a megújuló energiaforrások felhasználására irányuló és a környezetbarát építészeti megoldásokat. Az általunk kezelt ingatlanok mindegyike nagy látogatottságú, közösségi funkciókat is ellátó épület, ezért a funkcionális és élettel teli terek létrehozása a kezdetektől fogva kiemelt szempont. Üzemeltetési tevékenységünket úgy végezzük, hogy az ingatlanok az ügyfeleink, látogatóink számára különlegesek maradjanak, az épület használata eredeti feladatán és azon túl is kiemelkedő élményt nyújtson a gazdaságos, biztonságos, és fenntartható működés mellett. Marketing Az adott eszközérték maximalizálásához elengedhetetlen a megfelelő márkaidentitás felépítése és hatékony kommunikációja. Ennek érdekében teljes körű marketingszolgáltatást nyújtunk a vagyonelemekhez kapcsolódóan. Ez magában foglalja az ingatlanok online és offline hirdetését, az ingatlanok promócióját a megfelelő célcsoportok felé, valamint az ingatlanok értékesítését és a bérlők, ügyfelek megtartását szolgáló marketingkampányokat. Marketingtevékenységünket átgondolt B2B és B2C kommunikációs stratégiákra, átfogó piacelemzésekre és saját innovációs központunk megoldásaira támaszkodva végezzük ügyfeleink részére. Kiemelkedően magas közösségi elérésünket társadalmilag hasznos, szemléletformálási célú, jó gyakorlatok, és eredmények bemutatására irányuló kommunikációra is aktiváljuk. Ingatlanfejlesztés Az ingatlanfejlesztési tevékenység a terület teljes folyamatát lefedő munkát jelenti az előkészítés, tervezés, építkezés, átadás és kiegészítő munkák biztosításával. Mindez magába foglalja a részletes megvalósíthatósági tanulmány készítését, a piackutatást, a tervezett ütemterv áttekintését, elemzését, az esetlegesen bevonásra kerülő egyéb szolgáltatók iránti igény felmérését, az engedélyeztetést, a környezetvédelmi kérdések és az infrastruktúrával kapcsolatos kulcsfontosságú kockázatok átvilágítását. Előzetes költségvetés összeállítása, koncepciótervek, építési- és egyéb tervek, engedélyek felügyelete, pályáztatás, generálkivitelezés, majd a projekt átvétele és üzembehelyezése, illetve az ezekhez kapcsolódó jogi, bérbeadási és marketing tevékenységek biztosítása.

Fenntarthatósági jelentés 2023 Társadalmi értékteremtés (Social) IV. A Gránit Pólus Csoport bemutatása I. Felelős vállalatirányítás (Governance) V. ESG megközelítésünk II. Környezeti hatások összefoglalója (Environmental) III. GRI indexek VI. 15 Köszöntő / A jelentésről FŐBB MŰKÖDÉSI MUTATÓK GRI 2 -1 West End Magyarország Kft.* Budapest Sportcsarnok Üzemeltető Kft. Westend Sóház Zrt. Pólus Irodaház Kft. A Gránit Pólus Csoport vállalati körének fenntarthatósági és jelentéstételi szempontjából releváns cégeit magába foglaló Granit Holding Vagyonkezelő Kft. pénzügyi mutatói: Mérlegfőösszeg: 242 389 millió forint Saját tőke: 114 968 millió forint Árbevétel: 25 205 millió forint 30 év tapasztalat 4 lokáció 103 000 m2 GLA bérbeadott terület 530 bérlő 18,5 millió fő látogató évente 114 dolgozó 97% 234 822 millió Ft 1% 2 873 millió Ft 2% 2 076 millió Ft 11% 2 650 millió Ft 1% 2 891 millió Ft 1% 1 716 millió Ft 1% 364 millió Ft 1% 1 803 millió Ft 1% 1 685 millió Ft 1% 270 millió Ft 95% 109 490 millió Ft 87% 21 920 millió Ft

Fenntarthatósági jelentés 2023 16 ESG MEGKÖZELÍTÉSÜNK

Fenntarthatósági jelentés 2023 Társadalmi értékteremtés (Social) IV. A Gránit Pólus Csoport bemutatása I. Felelős vállalatirányítás (Governance) V. ESG megközelítésünk II. Környezeti hatások összefoglalója (Environmental) III. GRI indexek VI. 17 Köszöntő / A jelentésről A Gránit Pólus Csoport Magyarország egyik vezető ingatlanpiaci szereplője, amely közel 30 éve van jelen a piacon. A fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás a kezdetek óta gondolkodásunk, stratégiánk, működésünk szerves része. Tudjuk, hiszünk abban, hogy saját magunk által vállalt kötelezettségeink vannak a jövőnkért. Mindennapi munkánk során minden területen kiemelt figyelmet fordítunk a tudatos tervezésre és a fenntarthatóságra, legyen szó akár természeti és épített környezetünk, energiaforrásaink megóvásáról, akár fejlesztéséről, társadalmi szerepvállalásunkról vagy működésünk átláthatóságáról. Eltökélten valljuk a környezeti, társadalmi és társaságirányítási (ESG) elvek fontosságát, s meggyőződéssel hirdetjük a fenntartható és felelős jövő kialakításában játszott szerepét. Elhivatottak vagyunk az iránt, hogy tevékenységünket ne kizárólag üzleti eredményeinket szem előtt tartva, de gazdasági, környezeti és társadalmi hatásunkat is mérlegelve végezzük. A fenntarthatóság, a tudatosság és az odafigyelés - melyeket ma már az ESG égisze alatt kezelünk - mindig is szerves része volt működésünknek. Kiemelt piaci szereplőként elkötelezettek vagyunk amellett, hogy egy jobb jövő felé vezető úton, a már meglévő és a jövőbeli fenntarthatatósági jogszabályoknak való teljeskörű megfelelés mellett, meghatározó szerepet töltsünk be, és arra törekszünk, hogy az ESG szempontokat minél jobban beépítsük működésünk minden aspektusába. Célunk, hogy pozitívan járuljunk hozzá az általunk szolgált közösségekhez, védjük a környezetet és fenntartsuk a legmagasabb szintű irányítási normákat. Hosszú távú terveink arra irányulnak, hogy saját működésünk negatív környezeti és társadalmi hatásainak minimalizálása mellett fokozatosan növeljük értékláncunk fenntarthatóságát, és egyesítsük erőfeszítéseinket olyan üzleti partnerekkel, akik hasonló törekvésekkel rendelkeznek az innováció, a pozitív környezeti hatás, a körforgás, a párbeszéd, a méltányosság és az egyenlőség terén. A GRÁNIT PÓLUS CSOPORT ELKÖTELEZŐDÉSE A FENNTARTHATÓSÁG MELLETT GRI 2 - 22, 25 „TERET ADUNK A JÖVŐNEK”

Fenntarthatósági jelentés 2023 Társadalmi értékteremtés (Social) IV. A Gránit Pólus Csoport bemutatása I. Felelős vállalatirányítás (Governance) V. ESG megközelítésünk II. Környezeti hatások összefoglalója (Environmental) III. GRI indexek VI. 18 Köszöntő / A jelentésről A Gránit Pólus Csoport fenntarthatósági tevékenységét stratégiai előkészítéssel alapozta meg. Már 2022-ben elkészítettük a csoport fenntarthatósági lényegességi elemzését, melynek során meghatároztuk a legfontosabb érdekelt feleink csoportjait, elvégeztük a hatásvizsgálatokat, majd ezek alapján azonosítottuk azokat a lényeges témákat, amik a leginkább relevánsak a társaság fenntarthatósági teljesítménye szempontjából, és amikre kidolgoztuk fenntarthatósági célkitűzéseinket. A materiális témák meghatározása keretbe foglalja a vállalatcsoport fenntarthatósági stratégiáját, jelentéstételét, és meghatározza fenntarthatósági törekvéseit. LÉNYEGESSÉGI ELEMZÉS – Érintett felek GRI 2-29 A fenntarthatósági vizsgálatok egyik kulcslépése az érintetti vizsgálat. Egy társaság számára érintetteknek nevezzük mindazokat a különböző entitásokat (intézmények, üzletfelek, érdekcsoportok vagy természetes személyek), akik közvetlenül vagy közvetve befolyásolják a társaság működését és viszont: akiknek tevékenységére a társaság hatással-befolyással bír. A fenntarthatósági szemléletmód lényege éppen abban rejlik, hogy a vállalat bevonja az érintetteket a fenntarthatósági vizsgálatba, figyelembe veszi véleményüket, amikor kialakítja azokat a fókuszterületeket, amelyeket legfontosabbaknak tart (materiális vagy lényeges témák). A Gránit Pólus csoport érintetti köre: A Gránit Pólus Csoport által beazonosított érintett felek, az egymáshoz viszonyított pozíciójuk, a vállalatcsoport rájuk gyakorolt impaktja, és ehhez képest az érintetti bevonás szükségessége az alábbi ábrán került összefoglalásra: Bevonás intenzitása Impakt, érintettség foka A Gránit Pólus Csoport által beazonosított érintettek köre: Tulajdonosok (társasház tulajdonosok) Bérlők (elsősorban a nagyobb bérlőkre fókuszálva) Hitelezők Munkavállalók Vásárlók, látogatók Egyéb partnerek, nagyobb kontraktorok Beszállítók Hatóságok (Környezetvédelmi Hatóság, Örökségvédelmi Hivatal, NÉBIH, NAV) Szakmai szervezetek, NGO-k, (Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége, Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetsége) Közmű szolgáltatók Az érintetti kör bővítését 2023-ban nem láttuk indokoltnak, ennek a felülvizsgálatát a következő évre tervezzük. Vásárlók Beszállítók, egyéb partnerek Szakmai szervezetek, NGO-k Egyéb hatóságok Tulajdonosok Bérlők Munkavállalók Hitelezők

Fenntarthatósági jelentés 2023 Társadalmi értékteremtés (Social) IV. A Gránit Pólus Csoport bemutatása I. Felelős vállalatirányítás (Governance) V. ESG megközelítésünk II. Környezeti hatások összefoglalója (Environmental) III. GRI indexek VI. 19 Köszöntő / A jelentésről LÉNYEGESSÉGI ELEMZÉS – Környezeti, társadalmi és vállalatirányítási hatások vizsgálata GRI 3 1 - 3 ÜHG kibocsátás, energiahasználat Hulladékkibocsátás Vízhasználat, szennyvízkibocsátás Érintettek becsült száma (fő) Érintettek becsült száma (fő) 1000< 1000< 1000< 1000< 100 – 1000 100 – 1000 100 – 1000 100 – 1000 10 – 100 10 – 100 10 – 100 10 – 100 5 – 10 5 – 10 5 – 10 5 – 10 Közvetlen hatás Közvetett hatás Jellemzően hatással van az emberi jogokra Fókuszterület a pozitív hatások esetében Impakt erőssége Impakt erőssége Aktuális hatások: Potenciális hatások: Munkavállalók jólétének, fejlődésének biztosítása Társaságirányítás, compliance Ügyfélegészség, biztonság Közösségfejlesztés Diverzitás, egyenlő bánásmód biztosítása Foglalkoztatás-egészségügy, munkahelyi biztonság Közvetlen hatás Közvetett hatás Emberi jogok sérelmével járhat Fókuszterület a pozitív hatások esetében Kicsi, közepes és nagy valószínűség Compliance, vállalatirányítási hiányosságokból fakadó jogsértések Munkavállalói jólétének, diverzitás, személyes fejlődési lehetőségek biztosításának hiányosságai Ügyfelek, látogatók egészségének, biztonságának sérelme Karbonlábnyom, energiahasználat-csökkentés Hulladék- és vízfelhasználás-csökkentés, újrahasznosítás, körforgásos megoldások bevezetése Munkahelyi balesetek és foglalkozási megbetegedések előfordulása Környezeti szempontok Társaságirányítási szempontok Szociális szempontok A hatásvizsgálat elemzés tárgyává teszi mindazokat a hatásokat, amelyeket a szervezet a gazdaságra, a környezetre, a társadalomra kifejt (ideértve az emberi jogi aspektusokat is). Az elemzés 60 fenntarthatósági témakör meghatározásával kezdődött, ami szűrésre került aszerint, hogy az adott tényező hatása aktuális vagy potenciális, negatív vagy pozitív, rövid vagy hosszútávú, szándékos vagy akaratlan, visszafordítható vagy sem, és milyen erősségű. A témakörök meghatározása és azok hatásainak vizsgálata után piaci kitekintést végeztünk, mely alapján egy második szűrőben azonosított témakörök további pontosítása után állt elő azon témák rövid listája, amelyek a Gránit Pólus Csoport esetében a fenntarthatósági törekvések középpontjába kerültek. Ez a 15-20 témakörből álló lista képezte az érintetti konzultáció alapját is. A konzultáció után összesítettük az eredményeket. Megállapítható volt, hogy az érintettek a Gránit Pólus Csoport szempontjából egyöntetűen a környezetre gyakorolt hatásokat sorolták a legfontosabbak közé, ezt követték a társadalmi, majd a társaságirányítási kérdések. Az eredmények kiértékelése után azonosítottuk az egyes területek lényeges és fontos témáit, vagyis azokat ahol a vállalatcsoport impaktja a legerősebb, így fontos helyük van a fenntarthatósági stratégiában, célkitűzésekben.

RkJQdWJsaXNoZXIy MjIzNzg=